Csalogány újratöltve
2007. szeptember 7.
Kimondottan jó társaságban ebédeltem nemrég a Csalogány 26-ban, és persze nem a sarokban megbújó politikusokról és ismert üzletemberekről, hanem Chili&Vanilláról beszélek. A hely tömve volt, még szerencse, hogy előre foglaltunk, a lebukást kerülendő még véletlenül sem Szindbádék névre.
A zsúfoltság sajna kicsit érződött, és bár akkor fel sem tűnt, kilépve vettem észre, hogy a háromfogásos menüvel több mint másfél órát töltöttünk ott. De azért nem bánom, pláne, hogy Chili azon a héten már sokadszor járt ott és kívülről fújta a menüajánlatot, így az ő segítségével válogattam. Az előételnek kért csirkemáj-pástétom ízre és állagra egyaránt a tökéleteshez közelített, kedvem lett volna a konyhába rohanni és helyben elkérni a receptjét (egyszer talán meg is teszem).
A főétel (vajhal petrezselymes tésztával) sem volt rossz. Érezhetően kiváló alapanyagból dolgoznak, bár a tészta kissé össze volt csapva (vagyis nem volt rendesen összekeverve a szósszal), ám megkóstoltam Chilli heckjét és hirtelen teljesen más dimenziókban láttam választásom. A "strandhal" ugyanis olyannyira puha, finom, hófehér és omlós volt, hogy egy gyenge pillanatomban majdnem kicseréltettem a rendelésem (de a heckről való ömlengést inkább meghagyom a brüsszeli kolleginának). A fehérbor ellenben szobahőmérsékleten érkezett, a desszertként rendelt sajt pedig elfogyott, de ez utóbbit olyan kedvesen közölték velem, hogy nem vettem rossz néven a csereként kispadról beugró társát sem. A pincérek egyébként jó fejek voltak, és nekem még véletlenül sem jutna eszembe bármilyen ismert emberrel való hasonlóságuk.
Összességében azt mondom, hogy bár némi finomhangolás még rájuk fér, de még mindig messze a legjobb ár-érték arányt kínálják Budapesten.
Chili: "Az előételnek kikért csirkemájpástétomot már biztosra mertem ajánlani háginak, mivel előző nap kóstoltam - tökéletesen rózsaszínű, krémes, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Magam vinaigrette-es zöldsalátát kértem pirított sonkával - a saláta öntete máskor jobban ízlett, (ebből most mintha kimaradt volna a mustár), a sonka meg kissé szárazra pirult. A heck remek, omlós volt, mint minden hal, amit eddig itt ettem, az alatta tartózkodó krumplipüréről pedig ódákat lehetne zengeni. Annak ugyanis olyan finom vaj-íze volt, hogy én meg legszívesebben azért rohantam volna a konyhába, hogy megkérdezzem, azt honnan veszik (Franciaországból). A desszertem eperhab -epervelővel felvert tejszínhab, tetején vékony réteg eperszósz, kellemes. A fehérborunk viszont tényleg szobahőmérsékletű (ha szólnánk, biztos cserélnék, de nem tesszük). Budapesti viszonylatban átlagon felüli minőségű az ebéd, komoly dolgokért azonban este kell menni.