Csalogány 26.
2009.03.25.
Kap hideget-meleget, de szinte mindig teltházas. Ted Aprajev legfrissebb élményei.
Hangsúlyozom, hogy minden kritikai észrevétel annak köszönhető, hogy itt a magyar valóságot messze meghaladó minőségben főznek, és ha abban esetleg hibádzna valami, csupán azt bátorkodom szóvá tenni.
A helyiségben két világítási koncepció, egymást inkább kioltó megvalósulása figyelhető meg. Az egyik, a mennyezeti színes lámpák, amelyek inkább díszítő elemként funkcionálnak és a másik, a mindent egyenletesen szürkés fénnyel beborító hűvös fényforrások. Talán még az ételek színeit is kissé módosítják, így a konyha erőfeszítéseinek eredményei az esti órákban sápadtabb megvilágításba kerülnek.
A hely arról nevezetes, hogy a város legjobb kenyerét lehet itt kapni. Már-már legendaként terjed, hogy a búza Erdélyből érkezik és a ma már csak álmainkban létező kenyér élményét adja. Ha sikerül hozzájutni, mert a kenyérharc e falak között is dúl, habár jelentős késéssel de mégis kapok: az élmény mindenért kárpótol. Mellé, az utolsó pillanatban, gyomori összeomlásom előtt beköszöntő falat - vagyis korty - érkezik. Feketegyökérből készült itóka. A feketegyökér - vagy fekete spárga, ahogy itt emlegetik - szép gesztus, de ha nem ismerném nehezen tudnám beazonosítani: a habos verzió némiképp elveszejti a karakterét. Mégis dícséretes, hogy komoly gondot fordítottak arra, hogy nem szokványos alapanyagokat is feldolgozzanak, gasztronómiájuk részévé tegyenek.
Megnyugodván már zöldveltelinit szopogatva kacsanyelv salátát rendelek, és némi aggodalommal észrevételezem, hogy a palack nem kerül hűtővödörbe. Ez gyorsabb ivásra serkent. Nem tudom kitalálni, hogy miért bánik ilyen mostohán pincérem e nemes nedűvel.
A kacsanyelv saláta pasztinák és madársaláta ágyon nagyon vonzó kép. Szép kompozíció, mellette roppanós ostyaszerű vékony hüvelyben joghurt espuma, a tányér talán legkarakteresebb darabja, habár csak amolyan gesztus, díszítő elem. A kacsanyelvek túlhűtöttek, ezért jellegzetes ízeikből vesztettek. Egészében harmonikus, mégis válogatott, szép és zsenge levelek tarkítják. Ritka frissesség, könnyedség jellemzi az egészet.
A borjúkaraj mellett tálalt fekete rizottó (fekete rizs, ami lehet thai, vagy tibeti, indonéz: lényegében vadrizs), nagyon ízes, sokkal "vajasabb" ízű, mint a fehér, és állaga is csodálatos, nem tartalmaz glutént. Mellette a pirulósan, halvány rózsaszín borjú szeletkék helyezkednek el egymásba kapaszkodva. Feltehetően sous vide eljárásnak köszönhetően lettek olyan omlósak és lágyak, de mégis tömör textúrájúak. Tökéletesen megőrzik belső leveiket, egy-egy szeletke bizonyult kevésbé sikerültnek és egy karakteresebb mártást hiányolok csak.
Hangsúlyozom, hogy minden kritikai észrevétel annak köszönhető, hogy itt a magyar valóságot messze meghaladó minőségben főznek, és ha abban esetleg hibádzna valami, csupán azt bátorkodom szóvá tenni.
Desszert gyanánt fehércsokoládé mousse érkezik lágy curry fagylalttal, amelyben a curry haragos ízei tényleg hűvösen selymesek. Szellemes kombináció, emlékezetes. A szerviz meglehetősen egyenetlen színvonalú, mintha logisztikai problémákkal küzdenének. Mégsem a személyes elhivatottság hiánya érzékelhető, mint inkább szervezési anomáliák. Viszont ezt azzal kompenzálják, hogy nagyon elégedettek önön teljesítményükkel, ami lehet, hogy adott helyzetben az egyetlen túlélési lehetőség.
A tesztelés időpontja: 2009. március. A kritika az étterem akkori teljesítményét értékeli, amely azóta változhatott.
http://www.diningguide.hu/ettermek/tesztek/etterem-informacio-2237